Köszöntünk a Miskolci Jegyvizsgálók Honlapján!

Híreink !


Új életre kelhet a nyírségi kisvasút

Május elsején újra elindítaná a 105 éves kisvonatot Nyíregyháza és Sóstó között a szabolcsi megyeszékhely önkormányzata. Elsősorban turisztikai célokat szolgálna a kisvonat újraindítása a keskeny nyomtávú, megszüntetett Nyírvidéki Kisvasút nyíregyházi szakaszán, amely gyönyörű útvonalon halad végig a vasútállomástól Sóstógyógyfürdőig – szinte végig erdőben zakatolva, akácok és tölgyek között. Az újraindítást két dolog indokolta: az idegenforgalom és a nagybani piac, amelyre eddig is sokan jártak kisvonattal.

A terv sokakban nosztalgiát ébresztett Krúdy városában, ráadásul megmaradt két nyitott kocsi is, az egyik Nyíregyháza, a másik Dombrád címerével.

A nyári szezonban hat járatpár közlekedne. A távolabbi cél a kisvasút városi szakaszának térségi vasúttá alakítása, regionális vasúttársaság megalakítása, amelyhez már pályázati pénzt is lehet szerezni. Az üzemeltetés műszaki feltételei a MÁV Pályavasúti Üzletágnál adottak. A nyíregyháziak szándékáról a napokban döntött a város közgyűlése, és felhatalmazta a polgármestert a tárgyalások megkezdésére. A MÁV-tól konkrét számításokat és árajánlatot kértek, várják a választ.

Csabai Lászlóné Nyíregyháza MSZP-s polgármestere elmondta: azért kezdeményezték a nyolc kilométeres szakaszon a közlekedés mielőbbi újraindítását, mert úgy ítélték meg, hogy erre van igény, s nemcsak a városba érkező turisták, hanem a helyiek körében is. Fontos szempont, hogy a vasúti pálya, az eszközpark megőrzése csak így garantálható. Arra a kérdésünkre, hogy a kisvasút közlekedését ki finanszírozza majd, és ha ez a város lesz, hogyan tudják a szűkös nyíregyházi büdzséből a költségeket előteremteni, Csabai Lászlóné azt válaszolta: a nyírségi megyeszékhely első negyedévi adóbevételei kedvezően alakultak, s az elképzelések szerint ebből teremtenék elő a működési költségeket. A polgármester hozzátette: egyelőremég nem tudják, mibe fog kerülni a kisvonat, várják a MÁV árajánlatát. Mint megtudtuk, Csabai Lászlóné a húsvét utáni héten tárgyal a közlekedési minisztériumban a finanszírozásról.

Elméletileg nincs akadálya, hogy már május elsején zakatoljon a kisvonat a síneken, de előbb az önkormányzatnak a vasúttársasággal, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériummal a működés feltételeit pontosan szabályozó megállapodást kell kötnie – közölte Smid Norbert, a MÁV területi kommunikációs vezetője, hozzátéve: a pálya és a műszaki berendezések állapota kifogástalan, s minden jármű működőképes.

Smid Norbert szerint annak sincs akadálya, hogy több helyen megálljon a kisvonat, a jövőbeni üzemeltetőtől, vagyis az önkormányzattól függ, hol kíván újakat kialakítani, de egyeztetnie kell erről a MÁV illetékes szakembereivel is. Hogy mekkora személyzetre (pályamester, biztosítóberendezési szakemberek, forgalmisták, mozdonyvezetők és jegyvizsgálók) lesz szükség, az attól függ, hány szerelvény és milyen időközönként fog közlekedni a szakaszon. A teljes működés finanszírozása az üzemeltető, vagyis az önkormányzat feladata lesz a jövőben.
Facebook TwitThis IWIW Google Digg del.icio.us MySpace
Dátum: 2010.04.03 07:51:13 - HOZZÁSZÓLÁSOK: 0 db - HOZZÁSZÓLÁS ÍRÁSA

Szeretnél új hozzászólást írni? Kattints ide!

 


vissza a címoldalra összes bejegyzés








E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 
 
 
Név:
E-mail:
 
 


msjvk.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!